Elõadó: De Facto
Lemez: Empíreum
Stílus: darkpszichedelikus (?)
Évjárat: 2003
Honlap / Borító
Tabulatúra / Zene
Feltöltötte: Renato
Egyéb: -
Kiadó: ?
Kapható: biztos...

01. Tűzég
02. A Pokolból
03. Agónia
04. Összetört Szivárvány
05. 999
06. Angyal Babilonban
07. Roráte
08. Gondviselés
09. Új Glória

„Kezdődik az érzés nagyon gyengéden szeretetteljesen
S akkor egyszercsak elindul a fájdalom
Karmok csúsznak bőröm alá és felszakítják
Aztán mielőtt a szememhez érnek
Lefúrják magukat a mélybe
S akkor emlékezem…”

 

 

Tűzég
Bársony ékesség tündöklés a fényben harangszó
Körös-körül ében a gyönyör mélyen alvó
Szemét nyitja fénylőn hangja könnyű álom
A perc, amelyben ringunk egy végre megtört átok

Tűzség most emésszen fel várom
Parázsló lelkem táncát járom

A füstörvényű égbolt most velem síró kántor
Szüzek hangján hívó ősi ösztönmámor
Velem fordul minden lehulló sötét fátyol
Lábam nyomán izzó lótuszvirág lángol

Tűzség most emésszem fel várom
Parázsló lelkem táncát járom
Futótűz jöjjön értem izzó
Kígyótestű halál kúszó

A pokolból
Tűzfényű égbolt küldötte voltam születés és halál hajnalán
Istennek mása, elbukott árnya egy sötétben fénylő szivárvány
Tűmadár szárnyak ösztöni vágyak repítettek ősi szférákon át
Mártírok vére bűnösök kéje bennem vált álomfolyammá
Nyugvó nap fénye, agóniám képe szívemben már hamvadó parázs
Így lettem a bárány, elhagyott ábránd alvó kígyók urává…

Meghalni a Mennyben a Menny halála bennem
Hűvös éjjel árnya mentén könnyes óceánok szélén
a fájdalom élő arcaként
Szelíd örömdombok báján búsan éneklők világán
nevelkedek majd angyallá
S a szerelem kék egén, a Pokol hangján sírok rejtekén
majd megtalálsz
Ahol semmi kétség bennem, ahol titkok fátyla lebben
és szívem mélyén létezel már
Talán figyelhettem csendben, ahogy az álom megér benned
és szirmot bont az álom virág
S a szerelem kék egén, a Pokol hangján, sírok rejtekén
Vigyázok rá
Hisz te már itt hagytad az álmot, amit az eltűnt idő látott
a tövistől kiserkenő vért
Fáradt napjaidnak végén lehunyt szemmel, ha kérnéd
majd szirmot bont az álom virág
S a szerelem kék egén, a Pokol hangján, sírok rejtekén
Vigyázol rám
Hiszen neked születtem angyal veled, áldoztam csókkal
Első szavaddal engem szerettél
De a hangod elnémult bennem kihunyt szemed lefedtem
Hát magammal viszem szívednek sóhaját.

Agónia
Azt hittem végre áldást hozó csókot
Mindent betöltő fényességet áld
Lángoló szenvedélyt, Édent s nem Poklot
Gyászba hullt lelkem édes otthonát

Az hittem végre minden könnyem földre hullott
S elhamvad a szívemben parázsló magány
De megfeszít a kín és sorsom a földre húzott
Ahogy a bennem lévő krisztus sorsa kínhalál

Szemedben hittem hogy simogató fénye
A gyógyulást hozó mesés elixír
De csillogó szemed zöldje mögött méreg
S a törékeny testben egy jéggé fagyott szív

Keserű méz – már csókod íze számban
Ragyogó fény – jár könnyem nyomában

Összetört szivárvány
Messzi láng gyenge fénye remeg felém, kísér tovább
Mögöttem jár s a halvány fényben, szememben ég a szürke táj
Ó emlékként csak a szívnek fáj, ha színtelen a világ
Ami mélyen őrzi a fény titkát a csillogó szivárványt
De gy tiszta kéz melegsége színeket rejt s a palettán
Ott a szívnek minden árnya a sötét kéj és a fénylő báj
Hát fess új hajnalt hulló csillagot s alkonyt, ami zár
Ne hagyd szívemben összetörve a csillogó szivárványt
Mert nem éreztem már a vörösnek izzását,
az aranyt a hajnalon át,
a fekete fájdalmát. A zöld kevély szavát,
a kékség ringását, a fehérnek vigaszát,
a bíbor mély álmát.

999
Hogy lesz e holnap még kín és isteni zord ítélet
Vagy elmúlhat az ég így, így vetve mindennek véget
A kiátkozott szívek helyén már utat tört a bánat
Az üdvözítő csókja híján elmúlásra várnak
De a megfeszített nem beszél, álmok kísérik hangját
Elhaló, hazug és üres szavak űzött lelkek száján
Ezredévnyi jóslatokból millióknak ígéret
Szavait epedve ismételve könnyítve meg a létet
Ó mondd, hogy bűnöm súlya sóhajként elszáll
Áldott fényed útján
Add hogy alvó gyilkos ösztöni mérgem
Szunnyadjon tovább
Romlás közt is kérlek, halljam mindig
Elmém tiszta hangját
Add hogy csókok közt és kételyek szárnyán is
Emlékezzem rád!
Halott eszményképek mögöttünk hagyva várnak,
Hogy egy újabb kor majd egy új alakban imádattal lássa
Elkárhozott szentek várnak az utolsó órára
Mikor a szívekben majd újralobban a Gyehenna tűzének lángja

Angyal Babilonban
Ha figyeled a hangom újra, nézz rám
Ha szólnod kell hát, beszélj hozzám
és bekötött szemed majd újra lát
A tűzből jövő kérdésekre tűzből jön a válasz,
az égre szavaimat majd vérrel írom át
Még a benned alvó vágyak árnyán tisztán csillogó magány vár,
De kivezetlek majd és újra látsz
Láthatod majd a sorok között a megfeszített szívének álmát
Az elhamvasztott álmok városán át
Altass el, tüzemnek nincs fénye már
Arcomra régen csókoltál
Tükrök mögé rejtem fényed s ahogy a nyugvó
Nap is újra éled, szunnyadjon a lelked az éjen át
A tükrök mögé rejtett fényed
a kelő nappal újra éled
szunnyadjon a lelked az éjen át
Altass el, tüzemnek nincs fénye már
Arcomra régen csókoltál
Nélküled megfáradt a láng
Ringass újra gyermekedként Atyám…

Roráte
Neve a számom látom az álmaimban
Ereimben vérével
Keresi vágyam, forró arcok vezetnek
Korhadó szentséggel
Mégsem várom, hogy újra összekössön
Egy elbaszott istennel semmi már
De láncaim oldja a három napig alvó
Belőle minden fáj
S míg szavai útja hozzád majd elvezetnek
Nincs bennem új fohász
Csak magány virrasztó éjjeleken át
A lámpás nélküli lélek útján
Ígéreteddel tétován
A nyüszítő eme otthonra vár

Gondviselés
Emlékeim ár halott szív titka
Miként csak a fölkent hús dicsőült
Elmúlt tündöklés könnye húzza
Az öröktől a végtelen felé
Ki rohaná s a csillogók rabja
Lángja fénye enyhülni kényszerül
Csak a lebegők lelke tudja
És a tiszta égen szökellők
Most szólj, szólj árván, hintsd jóság szent porát
Küldj lehajtott fejet büszke arcot mint odaát
Hozd a bűn erejét Angyalét, korcsokét
Hozd a fentről kapott mélyen nyugvók igazát
Ládd ilyetén vágyó a karma
Nem feledé ki fiát veszíté
De az elesők fájának hantja
Beborítá az ember világát
Most szólj…

Új Glória
Akár a hajnalba nyúló hosszú álom fonál
Nyughatatlanná vált most a világ
Percei pengeként vágnak sűrű forró ereken át
Nem hagyva mást csak hideg, jéghideg űrt maga után
Álmos fáradt az éjjel lágy eső csordogál
Fentről a mélybe hullva s végig a templom falán
A márvány oltáron fekve kérlek most úgy ölelj át
Ahogy az eső hangjai ölelik az éjszakát
Megfagyott márvány ágyon utolsó forró óránk
Előttünk nincs más semmi csak a kéj s majd a halál
Angyalok fájó hangja Istennek fájó keresztjén
Halk sikolyod újra írja mi most enyém még
Most fáj még – de halálunkkal boldogságunk él
Remélj s majd én – új glóriádat elhozom ma még
Azt sosem…

^^^