Honlap: http://dacapo.dynatech.hu/
Rövid történet
Az 1998-ban alakult Da Capo-t Kozó Tamás (gitár) és Csörnyi Róbert (basszusgitár) keltették életre, célunk a kezdetektol fogva egy trendektol független, igényes, virtuóz és kompromisszummentes zenei világ kialakítása volt. Társaink a kezdetben Csörnyi Roland (gitár) és Ágoston András (dob) voltak, akikkel instrumentális zenét játszottunk. Több demo elkészítése után a Colors Of Passion c. dalunk aratott kisebb sikereket, Tamás 20 évesen országos gitáros-verseny döntojébe jutott a dal révén, amely az MSat televíziós csatorna musorán többször látható-hallható volt. A Da Capo-t hónapokig tagcserék gátolták, az új, ütoképes társaság csak 1999. elején állt össze. Az azóta is változatlan felállás: Nagy Norbert (ének), Kozó Tamás (gitár), Komáromi György (billentyus hangszerek), Csörnyi Róbert (basszusgitár), Göllicz László (dobok). A tagcserék után stílusmódosítás is bekövetkezett: a korábbiaknál keményebb, összetettebb dalok születtek, ráadásul már énekkel kiegészülve. Részben önállóan, részben más együttesekkel szerveztünk koncerteket a Dunántúlon, itt jó alkalom nyílt a közönség reakcióinak lemérésére. A szorgos demo-készítés mellett több tehetségkutatón szerepeltünk sikeresen: Körmenden, az ugodi rockfesztiválon és a szolnoki Denevér tehetségkutatón egyaránt nyertünk. A Dzsungel c. dalt újságokhoz, kiadókhoz, fanzinekhez juttattuk el, majd 2000. augusztusában megjelentettük a Prológ c. ep-t, amelyen a tervezett nagylemezen nem szereplo dalok hallhatók. 2000. decemberében az Idoháló címu dalunk felkerült egy, többségében komolyzenét és jazz muzsikát tartalmazó cd-re, amely a Takács Jeno Zeneiskola gondozásában jelent meg.
A Da Capo elso, Phaistos címu nagylemeze 2001. márciusában jelent meg a Nail Records gondozásában. A lemez megjelenése után a Stonehenge zenekarral vállvetve országos klubturnéra indultunk, nyáron több jelentos fesztiválon (Sziget, Efott) is felléptünk. 2001. oszén „Endlessing Tour” elnevezéssel s Dying Wish társaságában egy újabb országos klubturnét szerveztünk, melynek sikerén felbuzdulva 2002. tavaszára megszerveztük a „Perpetuum Morbide Tour”-t, szintén a Dying Wish zenekarral.
2002. oszén tervezzük rögzíteni a Da Capo második lemezét.