Elõadó: Árnyak
Lemez: Nehéz Csend
Stílus: darkrock
Évjárat: 2000
Honlap / Borító
Tabulatúra / Zene
Feltöltötte: arden
Egyéb: -
Kiadó: ?
Kapható: lásd honlap

1. Intro
2. Ki Véd Meg Magamtól?
3. Remény
4. Kirepülés
5. Gyász (A nehéz csend)
6. Aki Melléd Áll
7. Vétkeim
8. Minden Álmom
9. Múltban Élsz
10. Valaki
11. Utam a mélybe

 

  

Intro

Hát újra itt vagyok,
Hát újra el kellett jönnöm,
Mert nem változott semmi,
Sem bennem, sem a Földön.
Az Isten ugyanolyan szigorú,
A mélység ugyanúgy bedarál,
És nem menthet meg semmi,
Csak ha időben rám találsz.

Ki Véd Meg Magamtól?

Van, aki él, tudja minden szavadat,
Ő az, akivel féltve érzed magadat.
Van, aki volt, lelkedben még valahol
Él valamiért és benned még zakatol.
Van, aki lesz, elhozhatja a jövőt,
De ő is csak ugyanaz, mint mindenki azelőtt.
Van, aki óv, de ki véd meg, ha igazán
Félsz valamitől?
Ami bennünk él…

Refr.:
Ki véd meg magamtól,
Ha elszabadul bennem a pokol?
Ki véd meg magamtól,
Ha elszabadul bennem a pokol?


Van, aki lesz, elhozhatja a jövőt,
De ő is csak ugyanaz, mint mindenki azelőtt.
Van, aki óv, de ki véd meg, ha igazán
Félsz valamitől?
Ami bennünk él…

Remény

Van, él, vár, fél
Ugyanúgy és ugyanazt, mint én,
Mert az enyém.
Csak figyelek, szememben minden rezdülés,
Hogy szilánkjainkból lesz-e egész?
Hogy mélység lesz-e a csók a testben,
Amit kerestem, amit kerestem.

Refr.:
Még nincsen álmom, de megtalálom,
Csak a remény ne múljon el,
Csak addig éljek, amíg el nem érem,
Aztán mosollyal tűnök el.


Éj, jel, érj, el,
Legyen test, legyen vér,
Legyen örök harc,
Legyen testvér.
Mert létezik egy, aki fenntartja a remény,
Magába szív, mint tavaszt a tél.
Legyen álom, legyen halálom,
S hozza el a lét másik felét.

Kirepülés

Most beszélj végre te,
És ne csak az indulat,
Hát szóljon végre az,
Ami igazán Te vagy,
Hát repülj végre kedves,
Ha már én nem lehettem a szárnyad!
És szárnyalj végre fent,
Hogy ne érjen sárba lábad!

Refr.:
Hát repülj végre kedves,
Neked a boldogság a dolgod,
Én majd távolról csodállak,
Te a mindenség jelét hordod.

Te törött szárnyú angyal,
Hát hogyne szeretnélek,
Mikor te vagy maga a Dal,
Mikor te vagy maga a lélek,
Tested isteni tánc- te vagy,
Hangod égi jelbeszéd,
Arcod tiszta, mint az éj,
Ott állsz világom tetején.

Gyász
(A nehéz csend)

Már csak álomban látott kép,
De még mindig kereslek ébren.
De csak a nehéz csend marad.
Még a tested látom talán,
De az illatod megfagyott.
A haja száll, de szeme vak,
Ennyi mit az idő meghagyott.

Refr.:
Most hova lépsz? Hova is bújnál?
Hiszen bennem élsz te már.
Az, ami van,
Nézd ami lettem,
Üres otthonod.


Fakul a kép, de még szorul a szív.
Nehéz csöndet hagytál rám,
Romjaid alatt maradtam itt.
Még a tested látom talán,
De az illatod megfagyott.
A haja száll, de szeme vak,
Ennyi, mit az idő meghagyott.

Aki Melléd Áll

Mélyen szemembe nézni fél,
De érzem, ujja a vállamon,
Óvja láncaimtól magát,
Fél nagyon.
Tudom, én öltem meg belül,
Mert nem öleltem át,
Mikor értem sikoltott
Benne a vágy.

Refr.:
De nézd! Az a gyermek, akit szerettél
Otthonára vár,
Szememben laknak a szárnyaid,
Örökre már.
De nézd! Az a gyermek akit szeretsz
Ha benned otthonra talál,
Visszaadja a szárnyaid
Örökre már.


El nem árulna soha,
De most mint sebzett vad rohan,
Nehéz sárban gyönyörű lelke
Nem szabad.
Kedves! Visszatérni félsz,
De látod üres két kezem,
Hagyd, hogy én érintselek,
Ne a félelem!

Aki mindig melléd áll,
Aki többé nem fordul el,
Aki lelkedbe csillagot szór,
Az leszek.

Vétkeim

Visszabújtam a földbe,
Mert ez nem az a világ,
Ahol boldogan élhet bárki is,
Arcom legyen inkább
Fekete sár.
Ha valakinek még kellek,
Az úgy is eljön értem,
És felemel a mélyből
A szeretet erejével.
Elvisz majd magával,
Húzza halott lelkemet,
És letöröl rólam mindent,
Ami engem eltemet.
Csókkal mossa le vétkeim,
Végigsimítja arcom,
És nem engedi, hogy megtegyem,
Hogy befejezzem a harcom.

De minden álmom a fénybe húz,
De gyengeségem összezúz.

Csókkal mosd le vétkeim!
Simítsd végig az arcom!
És ne engedd soha, hogy megtegyem,
Hogy befejezem ezt a harcot!
Mondd, hogy túlélünk mi mindent,
És nem lesz több fájdalom,
Mondd, hogy kék ég lesz felettünk,
Nem sáros sírhalom!

Refr.:
Emelj fel a fénybe,
És tiéd leszek örökre!
Szerelmünk mindig fennmarad,
Végtelen időkre.

Minden álmom

Minden álmom fény,
Minden álmom tűz.
De eljön majd az igazi mélység,
Tőled semmi el nem űz.

Refr.:
Minden álmom, beléd zuhanni,
Csak hallgatni, mint aki sírt,
Ha megtalállak én a fénybe lépek,
De ez nem az, ami elvakít.


A pokolba visz ez az út,
De a mennybe repít fel a lélek.
Hát jöjjön el értem az igazi éned,
Az az egy akitől nem félek!

Minden vágyam a test,
Mindenvágyam a végzet,
De ha megkapom végre
Az igazi lelked,
A zuhanás el nem érhet.


Múltban élsz

Ami van, az nem lesz jövő
Nehéz esők jöttek el,
Tompák most az éjszakák,
Valaminek történnie kell.
Fülledt idő a lelkemen,
Nehéz súlyok a vállamon,
Sár a szívben, köd az agyban,
Nem ez vagyok.

Ez a jelen nem lesz a múlt,
Ez csak nyomtalan tűnik el.
Talán álom, talán élet,
De most menni, menni kell,
Míg az út elfogy alattam.
Hát hogy nyugodnék a sorsba,
Hogyha nem jön el az, ami volt,
Aki voltam.

Refr.:
Hát nézd! Te is a múltban élsz.
Hát nézd! Hát nézd!
Te is a múltban élsz.

Csak a múlt, ami visszahív,
Valami álmot kerget a vágy,
Én, csak én maradtam itt,
És senki más.


Üres órák, üres szívek,
De lelkem mélyén valaki áll.
Egy apró ember, aki fél,
Hogy örökre elhagyták.
Múltba mennék, ahol még éltem,
Ahol a vágyak is éltek még.
Ahol az voltam,
Akiben még ragyogott valami fény.

Valaki

Nézd, a testem még ránctalan,
De nézd a lelkem, világtalan.
Nem gyullad bennem senki már,
Se szív, se' vágy.

„Ami van, el nem hiszem,
A szívem messzebbre üzen,
Nem jövőbe, csak múltba már,
Halott sirály.”

Refr.:
A valami hívott és megtalált,
Azt mondta, mától ő rám vigyáz.
A valaki eljött, mert itt talált,
A teste illat, a lelke vágy.


Nézd, a testem még ránctalan,
De nézd a lelkem, világtalan.
Nem gyullad bennem senki már,
Se szív, se' vágy.

Utam a mélybe

Valami nem tetszik nekem,
A Föld most megindult velem.
Valami mindig magába húz,
Talán az éj.
Valami mindig a mélybe hív,
Talán én.

Refr.:
Valami mindig megtalál,
Valami mindig a mélybe húz,
Az, ami mindig sebembe mar,
Talán a lelked, talán a múlt.
Valaki mindig rám talál,
Valaki mindig magába húz,
Te, aki mindig sebembe marsz.


Nincs más út, csak az éjszaka,
Fülembe ordít a vér szava,
Nem gyönyörért indulok újra el,
Hanem, mert kell,
Kényszer az utam a mélybe,
Gyere hozzám el!

Lelkem élni a múltba jár,
Nem fogok megnyugodni soha már.
Nem gyönyörért indulok újra el,
Hanem, mert kell.
Kényszer az utam végig a mélybe,
Gyere hozzám el!

 

^^^