Elõadó: Sundone
Lemez: Elmúlás
Stílus: blackdeathprog
Évjárat: 2002
Honlap / Borító
Tabulatúra / Zene
Feltöltötte: Sundone
Egyéb: logo; cikk
Kiadó: ?
Kapható: E-mail

1. Intro / Bolyongás
2. Az elmúlás útja
3. Megszállott
4. Kiégett Nap
5. Tehetetlen szenvedés / A mélység rabjai

 

 

Intro / Bolyongás

Kitaposott út kiszáradt fák között
Kitaposott út testünk mellé költözött
Elhagyatott temetõ elhagyott útjai
Ezeken az utakon nem lehet lépést tartani
Ráébredsz majd, hogy kiszáradt fák
Nekünk adják árnyaikat
Ráébredsz majd, hogy a sírok közé
Soha nem süt be a nap
Mert erõsebb nálunk embereknél
Álmainknál, reményeinknél
A sírok között minden hiába
Ráléptél te is az elmúlás útjára...

Az elmúlás útja

Letértél az ösvényrõl,
Az élet ösvényérõl
Lepergett minden egyes perced
Eljött halálod, tovaszállt lelked.
A fagyos kripta örök nyughelyed,
Véres falak vesznek körül
Sötétebb, mint a végtelen ûr.
A dohos levegõ
Átjárja üres tüdõd
Testedre száradt a szürkülõ bõr
Csontjaidat porrá örli az idõ,
A kibaszott idõ.
Pokol a halálod,
Élettelen álmod.


Megszállott

 Lassan hömpölyög a köd
A komor éjszakában
Csak egy ablakból szûrõdik ki fény
A romos sírkövekre
Egyedül dolgozol, de a csend megvéd
Bûnös késztetés az agyadba tép
Ma éjjel megadod magad,
A rémület íze elragad.
Hallod már az ártatlanok hangját
Fiatal anyák és karonülõk sikolyát
Látod torz arcukat,
Érzed a félelem hatalmát
Semmi nincs ilyen hatással rád.

Érzed a fény égeti tested
De az éj és a vér
Holtan is tovább éltet

Szüzek vére a kezedhez tapad,
Ma éjjel nem vagy önmagad!
Egyedül dolgozol de a csend megvéd
Bûnös késztetés az agyadba tép
Ma éjjel újra megadod magad
A rémület íze elragad

Hallod már az ártatlanok hangját
Semmi nincs ilyen hatással rád.

Utolsó vagy az elsõk közül
Látom arcod, a borzalom testesül.


Kiégett Nap

Kitárva a végtelen ablakát,
Repülve évszázadokon át
Látom a megállíthatatlan halált
Érzem évmilliók kínját.
Felharsannak ama harsonák,
Melyek uralnak jelent, jövõt
A lelkeket átjárja a rettegés
Mert erõre kapott, útjára indul
A pusztulás.
A Nap bíbor sugarai színezik
A csendes mezõt
Hol a múlt és a jövõ tartott
Végzetes esküvõt.
Meggyalázott szüzek tetemét
Fújja a hûs õszi szél
Fekete hollók vájják
Az üveges szemeket
Melyek még nemrég tükrözték
Az ártatlanságot és szeretetet.
Véres folyók vadul áradnak,
A remény sziklái rég mélybe zuhantak
Az ordítást felváltja a síri csönd
Halálsikoly zeng át az égen,
Minden pusztul úgy, mint régen
A Nap már rég kihunyt,
Sötét az ég
A halál immár végleg mindent elért.
Kitárva a végtelen ablakát,
Repülve évszázadokon át
ismerem a megváltó halált,
Fogva tart örökre már!
Örökre már...


Tehetetlen szenvedés / A mélység rabjai

 Életed elpárolgott,
Mint a tûzbe hullott vízcsepp
Ereidben már nem vér folyik,
Férgek nyüzsögnek
Szürkülõ bõrödet
A Hold világítja meg
Kiszáradt szemeid rég
A távolba merednek
Temetetlen tested
A porral eggyé vált
De a leked nem talál megnyugvást.
Tehetetlen szenvedés,
Nem látod többé a fényt
A mélység elragad,
Örökre fogva tart.
Nincs újjászületés,
Csak a félelem
A halál komor börtönében
Elméd végtelenjében
Tehetetlen szenvedés
Nem látod többé a fényt
A mélység elragad
Örökre fogva tart

 

^^^