Elõadó: Árnyak
Lemez: Menedék
Stílus: darkrock
Évjárat: 1996
Honlap / Borító
Tabulatúra / Zene
Feltöltötte: arden
Egyéb: -
Kiadó: ?
Kapható: ?

1. Jó lehet veled
2. Pengeélen
3. Jég
4. Én leszek a fény
5. Siralomvölgy
6. Azt akarom
7. Távol a menedék
8. Indulok
9. Nem mehetsz el
10. Visszatérek

 

 

Jó lehet veled

Eljött hát az idő, a végtelen idő a miénk lesz
S naphosszat nézhetem a szemedben tomboló lángokat
Kértem már az égiektől sokszor, hogy végre így legyen
Hogy veled keringve körbe járhassak édes táncokat

Képtelen lennék rá, hogy meséim tovább hazudjam
Képtelen lennék rá, hogy továbbra is eltitkoljam
Képtelen lennék rá ...

Hogy hirtelen még reménytelennek tunik az egész életem
Önsajnálatba menekülve bezárkóztam már
Hogy hirtelen még reménytelennek tunik, hogy ennél jobb legyen
Hatalmas önérzetemmel nem is gondoltam rá ...
Hogy jó lehet veled


Nézlek már, nézlek csöndben és el sem hiszem, hogy mögöttem
Minden magányos óra már
Érzem már, érzem a szerelmet, s remélem rettegésed mellett
Jut hely a szívedben talán

Pengeélen

A vágyam csak nézem,
De képtelen vagyok bármit tenni érte
Bármit tenni érte
Megtisztulok a könnyeimtôl,
Aztán bemocskol a vér
De vértöl mocskosan is hiába küzdök
Megyek az álmokért

A pengeélen táncoló álmokért

Csak tekerek, mert rövid az élet és új sebeket kapok
Egy roncs leszek, lelki húscafat, de meggyógyulok, meggyógyulok

Várom az időt, de nem jön el, ahhoz én túl gyorsan élek
Nincs megállás, de nincs esély, hogy segítséget kérjek

Jég

Tartja még a Napot a Föld, összeér még a sár és a fény
A hosszú árnyékok között már ott bujkál a tél
Az elsô ködök ideje ez, nedves és szürke halál
Újra eljön a jeges szél, mint penge az arcomba vág

Úgy imbolyognak a szélben a fák, ahogy engem is ledönt a világ
Nekem az egész életem tél, sivár és hideg mint a jég
Szélbe fúrom az arcom, sikolyom felhôk fölött száll
Mert jobban vonz a sötét, mint egy félig szétrohadt világ

Lelkem tavaszát várom, ez a tél lesz a halálom
Elvisz magával érzem, együtt múlok el a fénnyel
De nem küzdök, már nincs jövôm, nem menekülök, nincs erôm
Vigyen, ha kell, csak ne fájjon, a többi nem érdekel

Fagyott az álmom, fagyott az arcom, betemetett a tél
Már más az álmom, más az arcom, elsodort a szél

Én leszek a fény

Nézz a fénybe és engedd el magad
Szorítsd a kezem és látni fogod a lángokat
A szívembôl a szíved felé
Szárnyakat adok, érezd a vágyamat
Vesd le a rongyaid, legyél szerény
Legyél ôrült, legyél kemény
Öld meg a Földet, öld meg azt a csillagot
Ami kínoz, tépd szét a Napot

Térdelj elôttem, emeld rám szemed
Valami lüktet bennem, de még nem hiszed
Hogy elég erôs leszek, eléggé szabad
Ma este az enyém leszel ma rám bízod magad

Én leszek a fény ...

A fény, ami éget, az arcodra jeleket vések
Rajzok lesznek, szörnyek és angyalok, megbélyegeztek
Vesd le a rongyaid, legyél szerény
Legyél ôrült, legyél kemény
Öld meg a Földet, öld meg azt a csillagot
Ami kínoz, tépd szét a Napot

Siralomvölgy

Kintről nézve a házak ablakát
Eszembe jut a meleg leves, meg az összetúrt ágy
Ez a kissé nyomorult szerelem más lehetett volna
Más lehetett volna, de te hazudtál nekem
Egy új Földet kérek, ahol a fák lombja kék lesz
A víz fehér, nem kell hazudnom neked, hogy elhidd:
Enyém vagy, csak az enyém
Nem kell
Hazudnom, nem
Nem kell
Hazudnom nem, de te hazudtál nekem
Hogy nélkülem jobb lesz talán
Talán, hogy nélkülem jobb lesz talán
Hogy nélkülem más lesz minden majd

Minden hazugságért meglakolsz
Mert tényleg siralomvölgy a Föld
És meglakolok majd én is
Itt állok a színpadon
Meglakolok majd én is
Mert Isten akarok lenni
De az Isten keményen büntet majd talán

Ne zárkózz be kérlek, a falakat áttöröm
Az élettôl félek, de meg kell fizetned majd mindenért
Csak a testedet
Kérem
Csak a testedet
Kérem már, de a bosszúm készen áll

Nem lesz más a végén, csak egy hatalmas robbanás
Ahol elégek veled együtt, a bosszúm készen áll
Nem lesz más a végén, csak egy hatalmas robbanás

Azt akarom

Azt akarom, hogy táncolj
Ringassa a fű a lábad
Azt akarom, hogy táncolj
Hogy újra megkívánjalak

Azt akarom, hogy táncolj ...

Nem tudod még, hogy milyen vagyok,
Hogy mire képes a vágyam
Csak táncolj, táncolj elôttem
Tépd szét az ágyam
De gyűlöllek, mert te szép vagy
Gyulöllek, mert te élsz
Gyulöllek, mert te kellesz
Gyulöllek a lelkedért

Azt akarom, hogy érezd
Azt akarom, hogy lássad
Hogy ki lettem, hogy mi lett belôlem
Azt akarom, hogy lássad

Nem tudod még, hogy milyen vagyok,
Hogy mire képes a vágyam
Csak táncolj, táncolj elôttem,
Tépd szét az ágyam
Tépd szét a szívem, én is azt teszem veled
És megtörténhet, hogy észre sem veszed
Hogy enyém lettél, itt ragadtál
S bármi, amit megkaphattál volna
Már rég a másé
Mert te velem maradtál
És soha nem fogsz szabadulni
A szerelmed is engem szolgál

Távol a menedék

Ordítva dühöng a város, mire leszáll az éj, egy roncs vagyok
Lüktet az agyam, csak csendre vágyom, holnap úgyis feladom
Durva, monoton zajok tépnek, agyamba hasítanak a fények
Zakatol bennem a rettegés, térdre kényszerít, távol a menedék

Ahogy felém hajlik, rám borul, fuldoklom a szorításától, tudom
Kikészít a fény, meggyötör, kést tart felém, életemre tör
Körbe-körbe elôre törve támad nekem, menekülök, megteszem
Elhagyom ma még ezt a zajt, eltunök, nincs ami visszatart

Éjszaka érkezem, távol a menedék

Én mindig éjszaka érkezem
Ahogy a sötét elôre tör
Valahol vár egy néma Föld
Nem dübörög a félelem

Úrrá lesz rajtam a kattogás, tekintetem érzi a villanást
Ordítok, s várom a nyugalmat, eltunök, semmi sem tarthat
Vissza majd éjszaka érkezem, homályba markol két kezem
Nézem a sötét ablakot, eltunnek az ordító napok

Indulok

Indulni kell az álmok után
Mert úgy tunik nem jönnek el
Ismerünk itt már minden zugot
Kocsmát és nôt, hát menni kell
Nem elégít ki senki már
Hívnak új tájak, új folyók
Orült leszek, a tavasz bepörget
Hé erdôk, városok, én indulok

Megyek, két öklöm ronggyá rohadt zsebemben
A köpeny a vállamon már eszmévé szakadt
Szolgállak múzsám, menvén az ég alatt
Nem álmodott senki szebbet még

Itt ragadtunk, egy rohadt kis álom, roncsol a szürkeség
És úgy érzem néha, gyönge vagyok és nincs értelme menni még
De éled a tuz, éled a vágy, én hiszem, hogy valaki rám vár
Hát rakd zsákba cuccod te is, te vándor, meg ne állj, sarkunkban a halál

Nem mehetsz el

A város határát jelzô táblák után
Messze kanyarog, messzire visz el az út
Az éjszakán át nézve, a kocsiból látva mindent
Fallá mosódnak az út menti fák
Az út mindig ugyanolyan, bárhol lehetnék
De ez a kora hajnali stoppolás elvisz valaki felé
Jön közelebb a város és a melankólia
Ennek a rohadt kis utazónak valahol meg kéne aludnia

Csak pár óra már és újra, újra látlak
Nem tudod, ki vagyok, de kívánlak, kívánlak
Ott leszel majd, ott ülsz a füstben
Csak nézlek és álmaimba viszlek

Hajnali kocsmát találni, s ha a Nap újra felkel
Meginni három kávét és tovább utazni reggel
Remegve vonatra szállni, robogni hazafelé
Itt van bennem a képed, de a remény az enyészeté
Te ott, én meg itt és tovább döcög az élet
De az idô nem mocskolja be ezt a pár gyönyöru képet
Enyém lettél, de nem tudod és jobb, jobb ez így
Mert örökre enyém maradsz, te ott, én meg itt

Egymástól távol, végtelen utakon
Nem fáj, már nem, hogy nem tudod, ki vagyok
Enyém a fájdalom, enyém az érzelem
Egy örök ideál távoli földeken
Végtelen utakon, egy végtelen szerelem
Orzöm az arcod, mint képet a lelkemen
Ha tudnád, talán megszeretnél, de nem kell már nekem
Soha, soha nem mehetsz el, nem

Visszatérek

A Földre, a Földre visszatérek még, újra ott leszek veled
Akkor jövök majd, mikor szétporlad a jég
A testeden és játszani fogok veled
Elragadlak, az égbe viszlek, sikolts fel
Úgysem tehetsz semmit, tudod, nem érdekel
Az életed és a lelked sem
Semmi, semmi, csak a halálod add nekem

Visszatérek, meglátod, visszatérek majd
A Földre, a Földre visszatérek majd

Nem lesz majd semmi, ami nyugalmat ad neked
Elhagy majd minden, de én ott leszek veled
Nem látsz majd engem, csak érezni fogod
A bosszú éltet és gyulölni fogok
Nem vársz majd rám azon az éjszakán
Remegni fogsz, zokogni is talán
Szerettelek, emlékszel szerettelek
Nem fogok elporladni, visszatérek neked

^^^